
Kerti sörpad felújítása
A régi sörpadunkat az idő már rendesen kikezdte, annak ellenére is, hogy nyáron sörsátorban és minden télen fedett helyen volt. Ahogy a képeken is látszik berepedezett, színét elvesztette és a lakréteg is lekopott. Elérkezettnek láttam az időt, hogy egy teljes renováláson essen át.
Előkészületek:
Ahhoz, hogy a fát rendesen le tudjam kezelni, a padok és az asztal lábait le kell szerelni, mert csak így lehet kényelmesen dolgozni. Sajnos az egyes csavarokat csak úgy tudtam kiszedni, hogy teljesen levágtam, mert a másik fele elforgott a fában. Próbáltam először finoman, de a legjobb megoldásnak a sarokcsiszoló bizonyult.
A csavarok kivételénél egy régi csavarhúzót használtam, azzal könnyen ki lehet ütni. Érdemes itt figyelni arra, hogy lehetőleg fanyelű legyen, mert a kemény műanyagot kalapáccsal igen gyorsan szét lehet törni.
Csiszolás:
A felső réteget rezgőcsiszolóval estem neki a padoknak és nem mondom, hogy könnyű munka, de kb. fél óra után már szépen eltávolítottam mindent.
A lecsiszolt fűrészport összegyűjtöttem, mert ezt faragasztóval összekeverve betöltöttem a résekbe, majd újra csiszoltam.
Fémszerkezet:
A lábakat ahol a rozsda már kikezdte, kefekoronggal csiszoltam meg, így újra festve még évekig biztosan nem fog rozsdásodni. A lábak rögzítőit nem festettem le, mivel horganyzott vasból vannak, valamint a rugóknak is fontos, hogy jól illeszkedjenek, valamint az asztal alján vannak ahol szerencsére nem sok nedvesség éri őket. A csavarokból teljesen újakat vettem, nem láttam értelmét takarítani őket.
Festés:
Teak olajat használtam a bútorok kezelésére, mert védi a fát az elszíneződéstől és növeli annak víztaszító képességét. Két rétegben kentem le a felületeket, majd ezt követően színtelen lakkal szintén két rétegben kezeltem a felületet, mivel egy sokkal ellenállóbb a vízzel és a ráhelyezett edényekkel szemben. A lakkréteg még abban is segít, hogy a könnyen tisztítható is az asztal.
A végeredmény szerintem magáért beszél. Mivel sörsátor alatt van/lesz az asztal, így a nap nem tudja kikezdeni a lakkréteget, és így még évekig biztosan jó szolgálatot tesz a kerti rendezvényeken.